- Igen, tessék! - Szólt bele a telefonba Jason.
- Szia! Clare vagyok! Nem zavarlak, ugye?
- Szia! Nem, dehogy is, mondd mit szeretnél!
- Tudunk valamikor mostanában találkozni? Beszélni szeretnék veled.
- Persze, mikor szeretnél? Hétvégén?
- Szombat este az jó lenne, ha neked is megfelel.
- Eddig nincs programom. Vacsi, vagy mire gondoltál?
- Én főzök, 8-kor jó?
- Igen, jó lesz. Akkor szombat este 8-kor nálad. Szia!
- Szia!
Ez is elintézve, gondolta magában Clare. Tudta, hogy mit akar, de még nem tudta, hogy hogyan mondja el. De valamennyire örült neki, hogy még van egy hete ezen gondolkodni.
Szombati napja már korán elindult. Nem tudott aludni, ezért korán fel kelt és takarítani kezdett. Délre készen is lett az egész házzal és úgy döntött, hogy elmegy bevásárolni az esti vacsorára. Bár nem a kaján volt a hangsúly, mégis nagyon akarta, hogy amit főz tetsszen Jasonnek. Talált egy tejszínes rakott tészta receptet a neten, ezt akarja megcsinálni este. A legközelebbi bevásárlóközpontban meg is vesz mindent, ami kell.
8 előtt 1 órával lép ki a zuhany alól. Gyorsan elkészülődik és éppen jókor lesz készen, ahhoz, hogy a tűzhelyet lekapcsolja és kivegye a sütőből a rakott tésztát. A terítéssel is pontosan végez. Nem sokkal utána csöngetnek az ajtón és Clare izgatottan nyit ajtót.
- Szia! - Mosolygott Jasonra, kicsit idegesen.
- Szia! - Jason belépett és egy puszit nyomott Clare arcára, bár azt is bizonytalanul, a szünet miatt nem tudja, hogy nem zavarja-e a lányt ez.
- Nem rég lett kész a vacsi, ha szeretnéd neki is állhatunk!
- Rendben, farkas éhes vagyok. - Nevetett egyet Jason.
Vacsi közben elbeszélgettek Clare útjáról és arról, hogy hogyan telt Jasonnek itthon az ideje. Majd mikor végeztek jött a kínos kérdés:
- Szóval, miért is akartál velem találkozni? Miről akartál beszélni? - Kérdezte Jason óvatosan, de ugyan akkor határozottan.
- Őő, hát igen... Szóval gondolkodtam. És arra jutottam, hogy nem szeretnélek elveszíteni még egyszer. Viszont, ha veled akarok maradni akkor ez így nem mehet tovább.
- Ezt mire érted? Mi nem mehet tovább?
- Tudod nem mondtam teljesen igazat, vagyis nem mindenben. Igaz, hogy könyvelő vagyok a cégemnél, de ez csak úgy mond mellékes, a fő munkám nem ez.
- Hát akkor? Mi lehet olyan dolog amit nem akarsz elmondani?
- Én,.... én...., én bérgyilkos vagyok. - A vallomás megkönnyebbítette Clare szívét, de ugyan akkor félt, hogy szerelme mit szól hozzá.
- Bérgyilkos? - Ismételte Jason igazán nagy megdöbbenéssel arcán.
- Igen, de kérlek ne ítélj el. Az élet sajnos ezt így hozta. Nem mintha mentegetőzni akarnék, de csak rossz fiúkat teszek el láb alól, akik másoknak legalább ugyan ennyit ártottak, ha nem többet.
- Ez, hogy lehet? Hisz te mindig az erőszak ellen voltál!
- Tudod, miután te szakítottál velem én nagyon össze törtem. Nem tudtam, hogy mivel terelhetném el a figyelmem, minden rád emlékeztetett. Egyszer, amikor Washingtonban nyári gyakorlatomat intéztem sötéttel végeztem, és egy sikátoron kellett átmennem a kocsimhoz. A sikátorban megtámadtak, de Csen mester arra járt és megmentett. Ő felajánlotta, hogy megtanít védekezni, thai bokszot kezdtem el tanulni. 1 évvel később megint megtámadott pár gyerek, akkor megtudtam védeni magam. A mostani főnököm ezt látta és tetszett neki. Azt mondta, hogy jó alapanyag lennék. Elkezdett kiképezni. Végül itt kötöttem ki... Büszke nem vagyok rá, de ez az életem, ez vagyok én... most már.
- Hú ha, hát még is igaz. Tudod, fura, hogy ezt ilyen könnyen kimondom, de én is az vagyok, én is bérgyilkos vagyok. Egy munka során azt hittem, hogy téged látlak, de nem akartam elhinni, de hát igaz, még is te voltál. És elhappoltad előlem a munkát. - Nagyot nevetett Jason.
- Akkor én is így voltam, de akkor te voltál a másik... Bevallom ez nagy megkönnyebbülés számomra, hogy így fogadtad a dolgot. Féltem nagyon.
- Ha nem lennék az ami, akkor is elfogadnám. Te is elfogadtad minden dolgomat anno, ezt én is viszonoznám. Nagyon szeretlek Clare, nálad nem szerettem jobban még senkit, és nem is akarok.- Gyengéden megcsókolta Claret és magához húzta.